Isaszeg Ifjú Büszkeségei - 6. rész

Volter Domonkos
néprajzkutató, elhivatott, értékmentő
Domonkos 16 éves kora óta végez néprajzi gyűjtéseket, 2023-ban diplomázott történelem-szlovák szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, jelenleg doktori képzésen vesz részt. A magyarországi egyetemisták legrangosabb tudományos versenyén, a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián humántudományi szekcióban első díjat nyert. Dolgozatában szülőfalujának, Püspökhatvannak szlovák nyelvű archaikus népi imádságait és ráolvasásait dolgozta fel. Kutatási területe jelenleg is a vallásnéprajzi szövegek. 2020 óta az Isaszegi Asszonykórus vezetője.
 

- Honnan eredezteted érdeklődésedet a népi kultúrák, népi hagyományok iránt? A mai világban, ahol a mesterséges intelligencia térhódítása zajlik, azért ez nem szokványos.

- A püspökhatvani nagymamámmal nagyon sok időt töltöttem gyerekkoromban. Ő még népviseletben járt, az utcán tótul beszélt, tót énekeket tanított nekem, megtanított tótul imádkozni. Igazán azonban gimis koromban kezdett el foglalkoztatni ez a téma, azt éreztem, hogy amit a mamámtól hallottam, tanultam, az valami egyedi, és veszendőben van. A feledés homályába fog veszni, és ezt nem akartam hagyni. Az 1920-as, ’30-as években született generáció utolsó tagjai most mennek el, feladatomnak és valahol kötelességemnek is érzem értékeik átmentését. Ők az utolsók, akik nagyon jól ismerték a paraszti kultúrát, minden mozzanatukban ott van ennek a kultúrának az öröksége. Sok jó élmény ér az idősekkel való beszélgetések során, igazi időutazás minden egyes találkozás.

- Kutató vagy, de honnan tudod, hogy amit egy idős néni elmesél, az hiteles, és nemcsak épp kiszínezi a valóságot? Honnan tudod, hogy pontosak, megbízhatóak az emlékei?

- Ez egy jogos kérdés, minden tudományág találkozik ezzel a felvetéssel. A kutatómunka során több forrásból tájékozódom, nemcsak egy adatközlőt kérdezek meg ugyanarról a témáról, hanem mondjuk hármat, majd ezeket összevetem írásos forrásokkal is. Én főleg népi vallásossággal foglalkozom, megnézem azt is, hogy mit ír a pap, mi van az imakönyvben, mi van a szájhagyományban, és ezekből alkotok egy koherens véleményt, amit hivatkozásokkal támasztok alá. De valójában minden cáfolható. A tudomány így fejlődik, ha valaki megcáfolja az állításaimat, az nem azt jelenti, hogy amit leírtam, az butaság, csak azt, hogy az adott helyzetben nekem azok az adatok álltak a rendelkezésemre, és azokból tudtam következtetésekre jutni. Ez a szép a tudományban: állítások, cáfolatok, több adatot ütköztetünk. A világ csak ily módon mehet előre. 

- A kutatómunkáról nekem a remeteéletmód jut eszembe. Ahogy a tudós bezárkózik az elefántcsont-tornyába, és nagy magányában vizsgálja a szövegeket, forrásokat. Te ezt hogy éled meg?

- Nyilván van egy ilyen része is, de nálam más az összkép. Egyrészt sokat dolgozom terepen, de a levéltári munkát is nagyon szeretem. Kapcsolatban vagyok sok néprajzossal, akikkel tudással segítjük egymást. Másrészt jelenleg heti 1-2 napot foglalkozom kutatással, mellette két középiskolában tanítok, doktorizom, és két kórust is vezetek, az Isaszegi Asszonykórus az egyik. 

      Fotó: Galda Levente

- Mesélj egy kicsit a közös munkátokról! Hogy fogadtak téged? Ennyi asszony, ráadásul van kisebb-nagyobb korkülönbség is köztetek.

- Igen, sokuknak a fia, némelyiküknek az unokája is lehetnék. Azt érzem, tisztelettel vannak irántam, adnak a szavamra, kikérik a véleményemet viseletben is, nemcsak az éneklésben. A próbák vidám, jó hangulatban telnek, amíg ott vagyok a munkára koncentrálnak, előtte, utána azért tudnak híreket cserélni. Nagyon lelkes csapat, kifejezetten szorgalmas tagokkal. Elővettük a régi isaszegi gyűjtéseket, visszamentünk a tót népdalok visszatanulására, illetve a nemrég feldolgozott Kenese Ilona-gyűjtésre. Fontosnak tartom, hogy helyi anyagokkal dolgozzunk, helyi dallamokat és szövegeket választok tanulásra. Sűrű az életünk, szinte minden hétvégén van fellépésük.

- 2025. szeptember 12-én volt egy könyvbemutatód az Isaszegi Művelődési Házban. Milyen út vezetett a könyv kiadásáig, miről szól ez a könyv?

- Az egyik kórustag, Dragonya Magdi hívta fel a figyelmemet arra, hogy a helyi múzeumban vannak szép számmal 19. századi szlovák, illetve szlovakizált cseh nyelvű szövegek, kéziratok, nyomtatványok. Ezeket megvizsgáltam, a legérdekesebb és legértékesebb amire akadtam, egy kemény papírba kötött, összevarrt kis házi imádságoskönyv, amit a néprajztudomány cérnakönyvnek nevez. Ez tartalmaz imakönyvből kitépett lapokat, búcsújáró helyeken vásárolt kis ponyvanyomtatványt, illetve kéziratokat, melyekben családtörténeti adatok is szerepelnek. A 19. század közepéről származik, ami a népi írásbeliségnek egy korai korszaka, a parasztság egy jó része ekkor analfabéta volt. Ezért ez egy ritka kincs. Megvizsgáltam anyakönyveket, összevetettem a cérnakönyvben talált adatokkal, és egy érdekes családtörténet bontakozott ki a szemeim előtt. Kiadvány, sok-sok cikk, blogbejegyzés, televíziós műsor születhetett belőle, aminek nagyon örülök, mert nem titkolt szándékom a néprajztudomány népszerűsítése.

- Szabadidődben mit csinálsz?

- Sokszor olyankor is ezen jár az agyam, milyen szövegeket lehetne nézni, olvasni. Már sok minden digitalizálva van, igazából bármikor felcsaphatom a világhálót kutatási szándékkal. De ha valamit mondanom kell, akkor szeretek moziba, színházba járni, a barátaimmal beülni valahova.

- Mit gondolsz, Isaszegen lehetnek még olyan rejtett kincsek, mint a múzeumban talált cérnakönyv?

- Biztos vagyok benne. Mindenkit arra bíztatok, hogy menjen fel a padlásra. A leggyakrabban ott bujkálnak régi imakönyvek, füzetkék, családtörténti feljegyzések. Ha bárki ilyenre akad, hozza el nekem! Szóval isaszegiek, fel a padlásra!