PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, civil szervezetek (alapítványok, egyesületek) számára, a 2018. évi nyári szabadidős programok támogatására
A pályázat célja:
Az isaszegi gyermekek nyári szabadidejének Isaszegen, országhatáron belül, és országhatáron túli hasznos eltöltése.
A pályázaton felosztható keret összege: 2.500.000.-Ft, amit a Képviselő-testület a 3/2018. (II.21.) Önk. rendeletében állapított meg.
Pályázók köre:
- Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények,
- azon isaszegi székhelyű civil szervezetek (kivéve pártokat, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szerveket, biztosító egyesületeket, közalapítványokat, kamarákat, köztestületeket), amelyeket a bíróság a pályázat kiírása előtt legalább egy évvel nyilvántartásba vett, és az alapszabályuknak megfelelő tevékenységüket Isaszeg közigazgatási területén ténylegesen folytatják,
A pályázat közzétételre kerül: az Isaszeg Önkormányzati Tájékoztatóban, a www.isaszeg.hu honlapon.
A pályázatok benyújtásának határideje:
2018. április 27.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázati űrlapot a mellékletekkel együtt 2 példányban – egy eredeti és egy hitelesített másolat -, kézzel olvashatóan írt vagy nyomtatott formában az Isaszegi Polgármesteri Hivatal (2117 Isaszeg, Rákóczi utca 45.) címére kell eljuttatni postai úton.
A borítékra kérjük ráírni: „Nyári szabadidős program pályázat”
Benyújtandó dokumentumok:
Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények esetében:
Isaszeg Város Önkormányzatának az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról szóló rendeletének kötelezően benyújtandó mellékletei
- pályázati adatlap (1. sz. melléklet)
- pályázat rövid tartalmi leírása (1.a sz. melléklet)
- pályázat tételes pénzügyi terve (1.b sz. melléklet)
- pályázati összesítő (1.c. sz. melléklet)
- amennyiben az adott pályázathoz egyéb támogatásban is részesült, az erről szóló határozat (dokumentum) másolata
Civil szervezetek (alapítványok, egyesületek) esetében:
- Isaszeg Város Önkormányzatának az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról szóló rendeletének kötelezően benyújtandó mellékletei
- pályázati adatlap (1. sz. melléklet)
- pályázat rövid tartalmi leírása (1.a sz. melléklet)
- pályázat tételes pénzügyi terve (1.b sz. melléklet)
- pályázati összesítő (1.c sz melléklet)
- nyilatkozat a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásról, vagy hiányáról (2.a sz. melléklet)
- amennyiben az előző pont alapján érintettség áll fenn, közzétételi kérelem (2.b sz. melléklet)
- a civil szervezetek törvényszéki (Megyei Bíróság) nyilvántartásba vételéről szóló okirat,
- a hatályos alapító okiratnak vagy alapszabálynak a szervezet képviselője által hitelesített másolata,
- nyilatkozat arról, hogy a támogatott szervezetnek esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása nincs,
- nyilatkozat arról, hogy a megszüntetésére irányadó jogszabályban meghatározott eljárás ellene nincs folyamatban,
- igazolás a mérlegbeszámoló bírósági letétbe helyezéséről a pályázat benyújtását megelőző évre. Amennyiben ez a pályázat benyújtására meghatározott határidőig nem áll rendelkezésre, a pályázó köteles tárgy év május 31-ig pótlólag becsatolni, mely a támogatási szerződésben a támogatási összeg folyósítási feltételeként kerül meghatározásra.
- a civil szervezet döntéshozó szerve (közgyűlés, kuratórium) üléséről készült azon jegyzőkönyv vagy határozati kivonat másolata, amely a pályázat benyújtására vonatkozó döntést és a megvalósítani kívánt célt tartalmazza,
- amennyiben az adott pályázathoz egyéb támogatásban is részesült, az erről szóló határozat (dokumentum) másolatát,
- a pályázat benyújtását megelőző évről szóló közhasznúsági melléklet (350/2011. Korm. rendelet). Az i) pontban meghatározott mellékletet csak a közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú szervezeteknek kell csatolniuk.
A pályázat kötelezően benyújtandó mellékletei személyesen is átvehetők az Isaszegi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán ügyfélfogadási időben, illetve letölthető a www.isaszeg.hu honlapról.
A pályázatok kezelése:
A pályázatokat az önkormányzat iktatja és archiválja. Az önkormányzat a nyertes pályázók esetében az odaítélt támogatás tényét és a támogatott szervezetek, közösségek kilétét hordozó információkat közérdekű adatnak tekinti, ezért azokat hozzáférhetővé teszi a nyilvánosság számára.
A pályázatok elbírálása:
A pályázatokat 2018. május 16-ig – a Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi, Vagyonnyilatkozatot és Összeférhetetlenséget Kezelő Bizottság és a Kulturális, Közművelődési és Sport Bizottság véleményének kikérése mellett – a Képviselő-testület bírálja el.
A pályázat eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést, illetve a nyertesek nevét és az elnyert összeg nagyságát az önkormányzat 2018. május hónapban az interneten (www.isaszeg.hu) a Képviselő-testületi döntést követően azonnal és az Isaszeg Önkormányzati Tájékoztató soron következő lapszámában közzéteszi.
A hiányos vagy formailag hibás pályázatokat az önkormányzat értékelés nélkül elutasítja. A pályázati döntéseket az önkormányzat nem indokolja, illetve nem fogad el azokkal kapcsolatos panaszt. Hiánypótlásra lehetőség nincs.
Érvénytelen az a pályázat:
- amely határidőn túl érkezett;
- amelyet nem az arra jogosult nyújtott be;
- amelyet nem a megadott címre nyújtottak be;
- amelyhez nem csatolták az előírt mellékleteket;
- amelyen a pályázati adatlap kitöltése hiányos.
Nem részesíthető támogatásban az a pályázó:
- aki a pályázatában megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott;
- aki korábban Isaszeg Város Önkormányzatától kapott támogatást a vonatkozó támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy teljes egészében eltérően használta fel;
- akinek lejárt esedékességű köztartozása van;
- aki nem számolt el az előző évi pályázatával határidőre;
- aki nem felel meg a pályázati felhívásban meghatározott követelményeknek.
A pályázati támogatás igénybevétele:
A pályázat előfinanszírozott, tehát az elnyert támogatás összegét teljes egészében a program tartalmi és pénzügyi beszámolója előtt kapja meg a támogatott szervezet. A nyertes pályázókkal az önkormányzat támogatási szerződést köt, amely feltétele a támogatás igénybevételének. Pályázati támogatást az önkormányzat bankszámlára utalással és készpénz kifizetéssel teljesít.
A támogatási szerződés megkötése előtt be kell nyújtani továbbá:
- a székhely szerinti megyei (fővárosi) bíróság által a szervezet hatályos adatairól kiállított, harminc napnál nem régebbi kivonatát,
- a pályázó szervezet banki aláírási kartonjának a bank által hitelesített, 60 napnál nem régebbi másolatát,
- a 2017. évről szóló beszámoló letétbe helyezésének igazolását.
A pályázat elszámolásával kapcsolatos tudnivalók:
- A pályázaton elnyert összeggel legkésőbb 2018. december 15-ig beszámolót kell benyújtani a pályázat kiírójához.
- A beszámoló számlamásolatokkal alátámasztott pénzügyi részből és fényképekkel, sajtómegjelenéssel illusztrált tartalmi részből áll, melyet a támogatott szervezet, 2018. december 15-ig köteles az Isaszegi Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási osztálya és a KKB bizottságnak elküldeni.
- A sajtómegjelenést Isaszeg Város Önkormányzata a tulajdonában lévő havi megjelenésű tájékoztatójában, honlapján térítésmentesen biztosítja.
A pályázati kiírással, sajtómegjelenéssel és az elnyert pályázat tartalmi beszámolójával kapcsolatban Hefler Cecília ad szívesen választ az alábbi elérhetőségeken: 28-583-102; hanak.cecilia@isaszeg.hu
A pályázat pénzügyi elszámolásával kapcsolatban pedig Horváth Anita nyújt segítséget az alábbi telefonszámon: 28-583-117.
Isaszeg, 2018. március 21.
Isaszeg Város Önkormányzatának
Képviselő-testülete